Még az Enterprise-os és a Cakewalk-os időkben is megmozgatta a fantáziám, hogy a futballmeccseken jól ismert drukkolással járó ritmus legyen egy zenének a ritmusa. Ez taps, vagy dob. De azzal is lehet próbálkozni, hogy valami más hangszeren szólaltatjuk meg ezt a ritmus, és a hangok magasságát is változtatjuk közben. Voltak erre próbálkozásaim Enterprise-on és Cakewalk-on is.
Itt volt most a futballőrület, tovább jutott Magyarország, mint szokott, így még többet hallhattam ezt a ritmust és a különböző dallamokat, amiket a szurkolók hallatnak. Az az ötletem támadt, hogy egy ilyen dallamot elektromos gitáron kéne megszólaltatni. Természetesen újra az FL Studiót hívtam segítségül. Viszont a dal nem igazán lett rockos, inkább trance stílus, mert a gitárt végül csak a dal legvégén szólaltattam meg. Volt még egy olyan ötletem, hogy a dallam közben ritmusgitár szóljon, amit végül nem valósítottam meg.
A különböző szólamokhoz próbálkoztam tercpárhuzammal is, ami a fődallamnál annyira nem jött össze, de két másik helyen igen.
A dalt nagyon rövid idő alatt írtam meg. június 27-án valamikor este kezdtem, az első, FL Studióból exportált motívum létrehozásának ideje 23 óra 22 perc, 23 óra 50-kor abbahagytam a munkát, bekapcsolva hagytam a gépet éjjelre és mentem aludni. Gondoltam, reggel majd úgyse kell annyira korán mennem munkába, még bütykölni fogok fele. Reggel kaptam egy SMS-t Zsoltitól, akinek órát tartottam volna aznap délelőtt, hogy sajnos nagyon sok a munkájuk és ne menjek, mert nem férne bele. Így teljesen be is tudtam fejezni 28-án dél körül a dalt. Ezen a napon reggel 8:45-kor exportáltam az FL Studióból az első fájlt, az utolsót 10:46-kor. Ezután még rendezgettem a motívumokat, egy-kettőt kivettem, és valamelyiket többször is szerepeltettem. Durván valamivel 12:30 előtt teljesen végeztem a zene elkészítésével, a Cool Editben a motívumok összeillesztésével és a kész wav fájl elmentésével. A Cool Editben még egy effektet, dinamikus szűrőt alkalmaztam a dal közepe tájékán.
A dal két, aránylag jól elkülöníthető részből áll. Hogy a két rész között ne legyen olyan hirtelen az átmenet, ott alkalmaztam szűrőt, az előző rész aluláteresztő szűrővel elhalkul, majd a következő rész ugyanígy felhangosodik. Először gondolkodtam, alul- vagy felüláteresztő szűrővel csináljam-e az elhalkulást. Mivel a második rész elején a Eurogate nevű hangzás úgyis ilyen szűrővel indul, az aluláteresztőt választottam. Nem terveztem először még a második rész elejére is szűrőt tenni, de a simább átmenet érdekében ezt tettem, így nem csak a Eurogate, hanem az egész zene (dobok is) "szűrőn estek át". A Cool Edittel a szűrőzést eddig alig használtam.
Túl sok mindent nem tartok fontosnak írni a dal elkészüléséről, nincs benne különösebb. A futballra jellemző ritmus szól egyes részeken az elején és a végén dobként. Ez nem túl feltűnő, "elmosódik" a dallamok között, nehezebb észrevenni, mint elsőre gondolná az ember. A technós "tuctuc" ritmust sosem tudtam igazán hangsúlyossá tenni, most sem ment nagyon. Végül azt csináltam, hogy a lábdob és a Snare egyszerre szól, ennek nincs is rossz hangja.
Igazából eredetileg hosszabbat terveztem, a korábbi "focizenéim" (lásd a bejegyzés elején) dallamait is bele akartam volna tenni, de így is hosszú lett, kb. 5 perc.
A felhasznált hangszerek, hangzások:
A gitár Damp effektjének beállítása a motívum során:
A gitáron a Damp effektet sokat állítottam, mire végleges lett. Hogy ne mindig ugyanúgy szóljon, hol ráraktam kicsit, hol levettem belőle. Az eleje felé az a "nagy torony" egy direkte torzított gitáreffektes "rottyantás", ami az eredeti dalban nincs benne, így rockosabb látszatot lehet talán kelteni vele. Hallgatva, néha olyan érzésem volt, mintha amatőr gitáros játszana, aki néha nem találja el elég jól a húrok lefogását. Ezért is vacakoltam vele sokat. Sokkal érdekesebb, ha a hosszabb hangok nem egyformán csengenek le, és a rövidebb hangokra valami "rottyantásfélét" berakni. Ennek biztos van más elnevezése a szaknyelvben. Húrlefojtás, vagy valami hasonló. Egyébként tényleg nem tudom, valódi gitárokon fizikailag mivel idézik elő a Damp effektet. Valami talán lefogja a húrt kicsit vagy nagyon, hogy a lecsengés idejét szabályozzák?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése