Eredetileg a fárasztó, humoros blogomba kezdtem írni ezt, bár nem erről akartam írni. Végül, ami kerekedett belőle, az eléggé kapcsolódik a zeneszerkesztés témájához, még ha pszichológiai szemszögből közelíti is meg az egészet. Eléggé béna humorral van átitatva az egyébként igen is sokatmondó írás, már ha egyáltalán lehet humornak nevezni.
Egy korábbi posztomban arról írtam, hogy minden embernek lehetnek olyan egyéni dolgai, ami csak nagyon kevés emberre, esetleg csak őrá jellemző. Sokan vannak emberek, akik zenét szereznek. De hogyan, mikor, milyen módszerrel? Bizonyára nagyon egyéni módszerek is léteznek. Talán nem annyira egyéni, hogy éjjel megálmodtam egy dallamot, majd ébredés után lejegyeztem. Van, hogy nem tudom lejegyezni, mert... mert nem is emlékszem rá reggel, csak arra emlékszem, hogy valami páratlanul csodálatos dallam volt, amire ha létezne zenei Nobel-díj, biztosan megkapnám. De az sajnos csak álom marad, ébredés után még egy kis idő, és sikerül visszacsöppenni a megfoghatatlan hangok álomvilágából az egyhangú valóságba.
Van olyan zeneszerző, akinek egyszer csak eszébe jut egy dallam valami teljesen nem odavaló tevékenység közepén. Például, a másodállásban könyvelő vagy pszichológus zeneszerzőknek esetleg az ügyféllel foglalkozás kellős közepén egy fantasztikus dallam ugrik be valahonnan a semmiből. Ilyenkor nagy keservesen kivárják, hogy az ügyfél távozzon, és hatalmas megszállottsággal lejegyzik a dallamot. Esetleg ha nagyon megszállott a zeneszerző és nem bír magával, akkor ott az ügyfél vagy páciens előtt félresöpör mindent, előveszi a hangszerét és rázendít, vagy jobb esetben csak a kottafüzetét (ma már inkább okostelefonját) veszi elő és beleírja a dallamot. Elképzelhető, hogy ezzel elveszti azt az ügyfelet, de a művészet van, hogy előbbre való. Még kellemetlenebb, ha a zeneszerző másodállásban orvos, fogorvos, idegsebész, így még problémásabb a tevékenységét félretenni a dallam lejegyzésének idejére. Ha fogorvosnál lennék és fogfúrás közben esetleg leállna a doki, elnézést kérne, hogy most jutott eszébe egy dallam (amit talán a fogfúró hangja ihletett), akkor nekem a szám biztosan tátva maradna. Másodállásban távolsági buszok sofőrjei esetleg félreállnak az úton, hogy lejegyezzék a dallamot, melyet talán a motor hangja ihletett, vagy netalán a busz mellett dudálva elhaladó gépjármű Doppler-effektusa.
Annyira nem egyéni, hogy volt, amikor gimis koromban óra alatt a füzetembe írtam dallamot. Vagy egy tanfolyam órája alatt. Utóbbi esetben a dallam terjedelmesebb lett, majdnem egy egész A4-es lap betelt vele. Csoporttársamnak feltűnt, hogy nem azt írom, amiről az oktató beszél, és csak csodálkozva megkérdezte, félig nevetve, hogy "te mit írsz?". Több soron keresztül zenei hangokat jelölő betűk voltak a füzetlapomon, olyasmi, hogy A C C A G G E C, ehhez hasonlók hosszú sorozata. Meglepő módon ez a dallam egész jól sikerült, úgy, hogy írás közben nem is hallottam. Bezzeg amikor tudatosan próbálok írni valami dallamot, és tizedszer írok át egy hangot valami másra, és a környező hangokat is, és még mindig nem tetszik, az nem ilyen. Feltétlen érdemes megkülönböztetni két fajtáját a tudatos komponálásnak, legalábbis esetemben: amikor nem hallom, amit írok, csak írom, és rejtélyes okokból pont úgy lesz jó, ahogy van. A másik, amikor fantasztikus hangszórókkal, fejhallgatókkal, erősítővel, számítógéppel és szoftverekkel felvértezve írom és hallom egyszerre a dallamot, és állandóan módosítom, hogy mikor lesz már végre az igazi. A két módszer persze nem választható el egymástól szorosan, mert a hipermodern technika bedobásával is írhatok úgy egy dallamrészletet, hogy csak írom, utána meg csodálkozom, hogy jé, milyen jó lett.
Vannak kreatív emberek, akik a π (PI) végtelen tizedes tört számjegyeire építettek zenét, no persze nem végtelen hosszút, egy idő után leálltak, mert akadt más dolguk. Ilyen alapon meg lehet próbálni a gyökkettőre, gyökháromra vagy más végtelen tizedes törtek számjegyeire építeni dallamot, esetleg a π + gyökkettőre, vagy gyökkettő + gyökháromra, a születési dátumunkra, más emberek, pl. politikusok születési dátumára, stb.
Van, aki csak ütögeti a zongorán a billentyűket, különösebb cél nélkül, aztán kerekedik belőle egy dallam, ami megtetszik neki és leírja.
Nekem a rendkívül egyedülálló módszerem dallamok írására az Enterprise számítógép basic programozási nyelve volt és még néha ma is az. Viszonylag könnyen megjegyezhető számok jelölik a különböző hangmagasságú zenei hangokat. Volt, hogy csak írtam ezeket a számokat, és ebből keletkezett dallam. Valószínű, hogy a világtörténelemben egyedül én írtam csak így zenét, mivel az Enterprise számítógépnek van egy kis közössége, ismerjük egymás tevékenységét, és nagyon kevesen zenélnek ezzel a géppel, aki meg mégis, ő sem a basic programozási nyelvet használja. Legalább egy dolog van, amiben az egész világon egyéniség lehetek. Egyszer zenélő programot írt valaki, ő is tőlem kért segítséget, mert az egész világon csak én tudom fejből, hogy melyik zenei hangnak milyen számérték felel meg ezen a gépen. Sokra sajnos nem megyek ezzel a rendkívüli tudásommal, papírt sem adnak róla sehol.
Van olyan zeneszerző, akinek egyszer csak eszébe jut egy dallam valami teljesen nem odavaló tevékenység közepén. Például, a másodállásban könyvelő vagy pszichológus zeneszerzőknek esetleg az ügyféllel foglalkozás kellős közepén egy fantasztikus dallam ugrik be valahonnan a semmiből. Ilyenkor nagy keservesen kivárják, hogy az ügyfél távozzon, és hatalmas megszállottsággal lejegyzik a dallamot. Esetleg ha nagyon megszállott a zeneszerző és nem bír magával, akkor ott az ügyfél vagy páciens előtt félresöpör mindent, előveszi a hangszerét és rázendít, vagy jobb esetben csak a kottafüzetét (ma már inkább okostelefonját) veszi elő és beleírja a dallamot. Elképzelhető, hogy ezzel elveszti azt az ügyfelet, de a művészet van, hogy előbbre való. Még kellemetlenebb, ha a zeneszerző másodállásban orvos, fogorvos, idegsebész, így még problémásabb a tevékenységét félretenni a dallam lejegyzésének idejére. Ha fogorvosnál lennék és fogfúrás közben esetleg leállna a doki, elnézést kérne, hogy most jutott eszébe egy dallam (amit talán a fogfúró hangja ihletett), akkor nekem a szám biztosan tátva maradna. Másodállásban távolsági buszok sofőrjei esetleg félreállnak az úton, hogy lejegyezzék a dallamot, melyet talán a motor hangja ihletett, vagy netalán a busz mellett dudálva elhaladó gépjármű Doppler-effektusa.
Annyira nem egyéni, hogy volt, amikor gimis koromban óra alatt a füzetembe írtam dallamot. Vagy egy tanfolyam órája alatt. Utóbbi esetben a dallam terjedelmesebb lett, majdnem egy egész A4-es lap betelt vele. Csoporttársamnak feltűnt, hogy nem azt írom, amiről az oktató beszél, és csak csodálkozva megkérdezte, félig nevetve, hogy "te mit írsz?". Több soron keresztül zenei hangokat jelölő betűk voltak a füzetlapomon, olyasmi, hogy A C C A G G E C, ehhez hasonlók hosszú sorozata. Meglepő módon ez a dallam egész jól sikerült, úgy, hogy írás közben nem is hallottam. Bezzeg amikor tudatosan próbálok írni valami dallamot, és tizedszer írok át egy hangot valami másra, és a környező hangokat is, és még mindig nem tetszik, az nem ilyen. Feltétlen érdemes megkülönböztetni két fajtáját a tudatos komponálásnak, legalábbis esetemben: amikor nem hallom, amit írok, csak írom, és rejtélyes okokból pont úgy lesz jó, ahogy van. A másik, amikor fantasztikus hangszórókkal, fejhallgatókkal, erősítővel, számítógéppel és szoftverekkel felvértezve írom és hallom egyszerre a dallamot, és állandóan módosítom, hogy mikor lesz már végre az igazi. A két módszer persze nem választható el egymástól szorosan, mert a hipermodern technika bedobásával is írhatok úgy egy dallamrészletet, hogy csak írom, utána meg csodálkozom, hogy jé, milyen jó lett.
Vannak kreatív emberek, akik a π (PI) végtelen tizedes tört számjegyeire építettek zenét, no persze nem végtelen hosszút, egy idő után leálltak, mert akadt más dolguk. Ilyen alapon meg lehet próbálni a gyökkettőre, gyökháromra vagy más végtelen tizedes törtek számjegyeire építeni dallamot, esetleg a π + gyökkettőre, vagy gyökkettő + gyökháromra, a születési dátumunkra, más emberek, pl. politikusok születési dátumára, stb.
Van, aki csak ütögeti a zongorán a billentyűket, különösebb cél nélkül, aztán kerekedik belőle egy dallam, ami megtetszik neki és leírja.
Nekem a rendkívül egyedülálló módszerem dallamok írására az Enterprise számítógép basic programozási nyelve volt és még néha ma is az. Viszonylag könnyen megjegyezhető számok jelölik a különböző hangmagasságú zenei hangokat. Volt, hogy csak írtam ezeket a számokat, és ebből keletkezett dallam. Valószínű, hogy a világtörténelemben egyedül én írtam csak így zenét, mivel az Enterprise számítógépnek van egy kis közössége, ismerjük egymás tevékenységét, és nagyon kevesen zenélnek ezzel a géppel, aki meg mégis, ő sem a basic programozási nyelvet használja. Legalább egy dolog van, amiben az egész világon egyéniség lehetek. Egyszer zenélő programot írt valaki, ő is tőlem kért segítséget, mert az egész világon csak én tudom fejből, hogy melyik zenei hangnak milyen számérték felel meg ezen a gépen. Sokra sajnos nem megyek ezzel a rendkívüli tudásommal, papírt sem adnak róla sehol.
A dallamok kiötlésének módjait tehát kb. a következőképpen lehetne csoportosítani: 1. nem tudatos komponálás, amikor csak úgy eszébe jut az embernek egy dallam. Hogy mikor, mit csinál közben, le tudja-e éppen jegyezni, az más kérdés. Ide tartozik a megálmodott dallam is, akkor is, ha reggelre elfelejti az ember. 2. Tudatos komponálás, ezek közül az "A" verzió, amikor az ember csak írja a dallamot, és legfeljebb belső füleivel hallja, de külső ingerként nem érzékeli. A "B" verzió, amikor addig fúr, farag a dallamon, amíg olyasmi nem lesz, ami tetszik, vagy soha nem lesz olyan és az lesz a legpocsékabb dallami, amivel a szerző a legelégedetlenebb. Az említett dallamkiötlési módszerek természetesen keveredhetnek.
Valójában létezik egy nem túl ismert tudományterület, a művészetpszichológia, amelynek létezik egy még kevésbé ismert ága, a zenepszichológia, azon belül pedig a szinte ismeretlen alterület, amely a komponálással, dallamok kiötlésének mikéntjével foglalkozik. Valahol ott kezdődik, hogy egyáltalán mikor folytat az agy akár akarva, akár akaratlanul zenei tevékenységet. Itt még nincs szó kifejezetten komponálásról, szólhat ez ismert dallamok dúdolgatásáról, fütyörészéséről is. Például, a fent leírtakkal ellenben, fogorvosok vagy sebészek munka közben valószínűleg nem szoktak fütyörészni, dúdolgatni (legfeljebb a fúró fütyörészik, de azt a hangot nem jegyzik le kottafüzetbe), mivel munkájuk komolyabb koncentrációt igényel. Jobb esetben valóban koncentrálnak is, különben még melléfúrnak, és a fogorvos átfúrja a páciens mellett a fogorvosi széket. Netalán oldalba fúrja az asszisztenst, aki azt fogja hinni, hogy a kíváncsiság furdalja az oldalát. (Arra nem is merek gondolni, hogy a páciensnek belefúr az agyába, aki így agyafúrt lesz, és csak annyit mond: már megint megfúrtak!) Erősebb koncentrációt igénylő tevékenység közben tehát nem dudorászik és fütyörészik az ember. De például séta, sportolás, főzőcskézés vagy zuhanyzás közben igen. Ilyenkor is születhetnek dallamok. Azonban, még énektanárunk mesélte, hogy Vivaldi másodállásban papként dolgozott, és prédikálás közben eszébe jutott egy dallam - bár azt mondtuk, erősebb koncentrációt igénylő cselekvések közben nem dallamozik az ember. Nem bírta a zeneszerző kivárni a mise végét, úgy gondolta, a dallam is megér egy misét, így a prédikáció közepén otthagyott csapot, papot (papot talán nem, mert ő maga volt a pap), és lejegyezte a dallamot. Tehát mégis felbukkanhatnak dallamok elvileg erősebb koncentrációt igénylő cselekvések közben is, de lehet, hogy ehhez már Vivaldinak kell lenni.
No, de ez csak a dallamkeletkezés egyik lehetősége. Ott van még az a fránya tudatalatti, amely mindig ki akar tolni velünk és csak azért is szembemegy az éles logikával, és naná, hogy nem könnyen lehet kiszámítani a felső matematika módszereivel, hogy mikor köpi felszínre azt, amit felszínre akar köpni. Pszichiátriai kezelésre is szorulhatnak emberek, akik képtelenek szabadulni egy dallamtól, ami állandóan a fejükben jár, akkor is, ha nem akarják, és már minden elképzelhetőt és elképzelhetetlent megtettek, hogy elnyomják, hiába.
Egy szó mint száz, félretéve a fogfúrókról és idegsebészekről szóló meséket, nem annyira könnyű meghatározni, mikor keletkezhet dallam az ember agyában. Ezen kívül még külön téma, hogy az említett dallamok mikor egy ismert dallam újraelőbukkanásai, mikor komponálás. És még ez sem minden. Nem feltétlen keletkezik dallam emberi agyban. Keletkezhetne éppen kutya, macska, pingvin, muslinca agyában is, csak szerencsétlenek nem képesek lejegyezni, de még elénekelni sem. És még az sem biztos, hogy agyban keletkezik. Jól beprogramozott számítógép maga is kiötölhet dallamot. Vagy a természet is komponálhat. Elképzelhető, hogy ahogy a Föld kering a Nap körül, a légkör és a világűr gammasugárzásának súrlódásakor sajátos dallamok generálódnak atomi szinten, de ezeket valószínű sosem fogjuk hallani. A légkör külső rétegei is súrlódhatnak egymással, például az exoszféra és a termoszféra - az így keletkező hangok esetleg a szférák zenéje? Talán a gyökkettő vagy a π is egy zene már. Generálhat dallamot az erdő, amikor reggel felélednek a csalogányok, a harkály pedig a ritmust nyomja nekik, vagy a varjú a basszust. (Aki, mint tudjuk, szintén énekesmadár, csak rocker.) Ugyan a madarak éneke megérne egy külön misét, vagy legalábbis istentiszteletet, ha protestánsok vagyunk, de mindennek van határa, így terjedelmi és gerjedelmi okok miatt a bejegyzést berekesztem.
Vagyis berekeszteném, ha már szóltam volna a pszichofizika anatómiai vonatkozásáról. De inkább nem káromkodom ilyen csúnya szavakat használva. Érjük be annyival, hogy ha a belső fülben a csiga nem logaritmikus felépítésű lenne, hanem valami más, akkor lehetne a sok zene mind egyhangú számunkra, vagy éppen olyan, hogy ha meghallanánk, kimenekülnénk a világból. Azonban, az evolúció makacs híveinek szavaival élve, a természet gondoskodott arról teljesen magától, hogy pont logaritmikus legyen a csiga, összehangolta azt a megpendített húr felhangjaival. Tehát az egész történet arról szól, hogy a lassú csiga kedvében akar járni az agyunk, akár tudatosan, akár úgy, hogy a tudatalatti köp bele a levesünkbe, akár már ismert dallam felidézésével, akár komponálás által. A π és a gyökkettőék meg csak leshetnek, mert nincs annyi közük a logaritmushoz, mint a csigabigának, vagy legalábbis mi eddig ezt nem fedeztük fel, vagy csak én nem tudok róla.
(F)elhasznált irodalom:
Vitányi Iván: A zene lélektana (Gondolat Kiadó, i.sz. 1969. Nem i.e., annyira azért nem régi könyv!)
Linkek, nem csak linkeknek:
HVG: Pszichológia magazin: Így alakul át a testünk, ha zenét hallgatunk
Recorder blog: Bevezetés a zene pszichológiájába
Mindset pszichológia: Zenepszichológia kulcsszó
Parlando.hu: Jegyzetek a zenepszichológiáról
Az Interneten a zenepszichológiával elsősorban a zeneterápia és a zenét hallgató emberkéből kiváltott hatás kapcsán foglalkoznak. A zeneszerzés szemszögéből még kevésbé merik a netezők elé tárni azt, amit én is csak finoman az idegsebészek és Vivaldi kapcsán pedzegettem.
No, de ez csak a dallamkeletkezés egyik lehetősége. Ott van még az a fránya tudatalatti, amely mindig ki akar tolni velünk és csak azért is szembemegy az éles logikával, és naná, hogy nem könnyen lehet kiszámítani a felső matematika módszereivel, hogy mikor köpi felszínre azt, amit felszínre akar köpni. Pszichiátriai kezelésre is szorulhatnak emberek, akik képtelenek szabadulni egy dallamtól, ami állandóan a fejükben jár, akkor is, ha nem akarják, és már minden elképzelhetőt és elképzelhetetlent megtettek, hogy elnyomják, hiába.
Egy szó mint száz, félretéve a fogfúrókról és idegsebészekről szóló meséket, nem annyira könnyű meghatározni, mikor keletkezhet dallam az ember agyában. Ezen kívül még külön téma, hogy az említett dallamok mikor egy ismert dallam újraelőbukkanásai, mikor komponálás. És még ez sem minden. Nem feltétlen keletkezik dallam emberi agyban. Keletkezhetne éppen kutya, macska, pingvin, muslinca agyában is, csak szerencsétlenek nem képesek lejegyezni, de még elénekelni sem. És még az sem biztos, hogy agyban keletkezik. Jól beprogramozott számítógép maga is kiötölhet dallamot. Vagy a természet is komponálhat. Elképzelhető, hogy ahogy a Föld kering a Nap körül, a légkör és a világűr gammasugárzásának súrlódásakor sajátos dallamok generálódnak atomi szinten, de ezeket valószínű sosem fogjuk hallani. A légkör külső rétegei is súrlódhatnak egymással, például az exoszféra és a termoszféra - az így keletkező hangok esetleg a szférák zenéje? Talán a gyökkettő vagy a π is egy zene már. Generálhat dallamot az erdő, amikor reggel felélednek a csalogányok, a harkály pedig a ritmust nyomja nekik, vagy a varjú a basszust. (Aki, mint tudjuk, szintén énekesmadár, csak rocker.) Ugyan a madarak éneke megérne egy külön misét, vagy legalábbis istentiszteletet, ha protestánsok vagyunk, de mindennek van határa, így terjedelmi és gerjedelmi okok miatt a bejegyzést berekesztem.
Vagyis berekeszteném, ha már szóltam volna a pszichofizika anatómiai vonatkozásáról. De inkább nem káromkodom ilyen csúnya szavakat használva. Érjük be annyival, hogy ha a belső fülben a csiga nem logaritmikus felépítésű lenne, hanem valami más, akkor lehetne a sok zene mind egyhangú számunkra, vagy éppen olyan, hogy ha meghallanánk, kimenekülnénk a világból. Azonban, az evolúció makacs híveinek szavaival élve, a természet gondoskodott arról teljesen magától, hogy pont logaritmikus legyen a csiga, összehangolta azt a megpendített húr felhangjaival. Tehát az egész történet arról szól, hogy a lassú csiga kedvében akar járni az agyunk, akár tudatosan, akár úgy, hogy a tudatalatti köp bele a levesünkbe, akár már ismert dallam felidézésével, akár komponálás által. A π és a gyökkettőék meg csak leshetnek, mert nincs annyi közük a logaritmushoz, mint a csigabigának, vagy legalábbis mi eddig ezt nem fedeztük fel, vagy csak én nem tudok róla.
(F)elhasznált irodalom:
Vitányi Iván: A zene lélektana (Gondolat Kiadó, i.sz. 1969. Nem i.e., annyira azért nem régi könyv!)
Linkek, nem csak linkeknek:
HVG: Pszichológia magazin: Így alakul át a testünk, ha zenét hallgatunk
Recorder blog: Bevezetés a zene pszichológiájába
Mindset pszichológia: Zenepszichológia kulcsszó
Parlando.hu: Jegyzetek a zenepszichológiáról
Az Interneten a zenepszichológiával elsősorban a zeneterápia és a zenét hallgató emberkéből kiváltott hatás kapcsán foglalkoznak. A zeneszerzés szemszögéből még kevésbé merik a netezők elé tárni azt, amit én is csak finoman az idegsebészek és Vivaldi kapcsán pedzegettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése