Nemrég újra belehallgattam Benkő László Lexikon című lemezébe. Ez a lemez kb. 35 évvel ezelőtt jelent meg, és akkor hallottam először. Akkortájt sokat ment nálunk. Utána teljesen elfelejtődött, és most újra előkerültek a 35 éve nem hallott, de még ismerős dallamok. Újra hallgatva, volt néhány szám, ami különösen tetszett, és hosszabb ideig hallgattam. Egészen érdekesnek tűnt, ahogy a szerző játszik a hangokkal, és hogy milyen megoldásokat használ. Ami még érdekesebb, hogy erre gyerekkoromban egyáltalán nem figyeltem fel. Szólt a háttérben, úgy jó volt, de különösebben nem foglalkoztam vele, nem mondtam, hogy ez aztán hú de jó, mennyire zseniális, stb. Mégis jónak találtam, mert ha valami más zene szólt volna, ami nem tetszik, akkor az zavart volna. Annyi a lényeg, hogy gyerekkoromban egyáltalán nem tudtam „értékelni" a zene zsenialitását, de éppen jónak gondoltam, ezen túl nem foglalkoztam vele többet. Nem tudom igazán, ez csak énrám volt-e jellemző gyerekként, vagy általában véve a gyerekekre jellemző-e ez, valószínűleg az utóbbi. A gyerekek talán még nem ismerik a „zseniális" fogalmát, nem képesek egy műalkotást úgy értékelni, ahogy a felnőttek. Nem általánosítok, hiszen lehetnek kivételek. Azonban közismert, hogy a fiatalokat nem különösebben érdekli általában a komolyzene, sokszor elunják magukat rajta. A könnyűzene jobban érdekli a gyerekeket és a serdülőket is.
Nem vennék mérget a kijelentésemre, mivel ez csak egy gondolat, és biztos végeztek már kutatásokat is azzal kapcsolatban, hogy a gyerekek mennyire tudnak értékelni egy műalkotást. A gyerekek inkább mozogni akarnak sokat, rohangálnak, nehezen ülnek meg egy helyben, és ez az agyi kompetenciáikkal is összefügghet. Külön tudni kell valamit ahhoz, hogy a gyerekeket hosszabb időre lekössük. Így emiatt nem is fognak egy helyben megülni és elgondolkozni akár filozófiai kérdésekről vagy egyéb, tudományos jellegű dolgokról. Ez nem jelenti azt, hogy ilyen gondolataik egyáltalán ne lennének. Én is meglepődtem már azon, hogy egy tízéves milyen messzemenő következtetéseket tud levonni dolgokból, és ezek a következtetések helyesek is. Felmerül a kérdés a gyerekben, hogy honnan vagyunk mi, honnan van a világ. Ha mesélnek neki akár tudománnyal összefüggő, számára érdekes dolgokat, akkor mégis képes lehet hosszabb ideig megülni egy helyben.
Engem az gondolkodtatott el Benkő Lexikonjának hallgatása közben, hogy amikor gyerek voltam, mennyire nem érdekelt a zene. A háttérben szólt, hallgattam, nem zavart, talán kellett is, de semmi több. Néha-néha érdekesnek tartottam egy-egy váratlan hangzást vagy hangot a zenében és valamit gondoltam róla, de akkor se tudtam, hogy mit. Más kérdés, hogy most valamennyire bennfentes vagyok a zenében, és így mást figyelek, ha egy zenét hallok, mint sokan, így talán nem én lennék a legreprezentatívabb példa. Viszont így is szembetűnő, mennyire elsiklottam a zene érdekessége felett gyerekkoromban, mint utána. A gyerekeket a világ megismerése köti le, ami eltart egy darabig, így mindent érdekesnek találnak, emiatt talán a műalkotásokat nem találják még érdekesebbnek a többi dolognál.
Az is érdekes, hogy pl. A Hét zenéjéhez a „lassan le kell feküdni, holnap suli" érzés társul, és egy ilyen nagyszerű dallam is hova tud degradálódni, ha egy gyerek hallja. Ebben persze benne van az is, hogy ha 20-30 évvel később hallgatja valaki ezt a zenét gyerekkora után, akkor ez jut róla eszébe, de az is lehet, gyerekként is valóban „csak" ennyi volt ez a zene. Nem tudom, itt a nosztalgia szerepe nagyobb-e, vagy a gyerek tényleg így értelmezi az agyában a zeneszámokat. Ezt úgy lehetne kideríteni, hogy ha valaki pl. 20 vagy 30 évesen hall sokat bizonyos dallamokat, majd sokáig nem hallja őket, akkor kb. 30 évvel később, ha újra meghallja ezeket, mit fog belőle kiváltani. Az adott élethelyzetére fog visszaemlékezni, amiben akkor élt, amikor ezek a dallamok sokat mentek? Vagy, amit a dallam kifejez, az fog eszébe jutni? Ez valószínű összetett kérdés. Függ attól is, mennyire volt érzelmileg erőteljes az az időszak az ember életében, amikor azokat a dallamokat sokat hallgatta. Függ attól is, hogy a szituáció, amiben akkor volt, amikor először hallotta az adott dallamot, mennyire volt számára érzelmileg erőteljes. Viszont, egy gyerek életében a „le kell feküdni" szituáció nem olyan erőteljes érzelmileg, hogy ezzel kelljen egy dallamot társítani. Vagy mégis? Ez is lehet összetett kérdés is. Meg kellene kérdezni legalább száz embert, akinek a gyerekkorában A Hét zenéje ment vasárnap esténként, hogy nekik mit jelent ez a zene. A kérdőívben a lehetséges okokra irányuló kérdéseket is kellene feltenni. Például, nagyon szigorúak voltak a szülők és így parancsolták meg neki, hogy menni kell aludni, mert különben... A gyerekeket még irányítani kell, mert valószínűleg nem mennek maguktól aludni, amikor kéne, így feltehetőleg szinte minden gyerek szülője valamennyire határozott volt ilyen téren. Ez talán érzelmileg is erőteljesebb hatást váltott ki a gyerekben, ezért a dallam az erőteljes érzelmi állapottal társult. Minden lehet. De ezek csak feltételezések, és ennél sokkal jobban meg kéne vizsgálni az egészet, hogy bármilyen következtetést levonjunk.
Kicsit elkanyarodtam a „gyerekek és zene" témától, de hát minden mindennel összefügg. Csak arról tudok szólni, énbelőlem mit váltanak ki az újra meghallgatott, régi dallamok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése