Gyerekek és a zene

Nemrég újra belehallgattam Benkő László Lexikon című lemezébe. Ez a lemez kb. 35 évvel ezelőtt jelent meg, és akkor hallottam először. Akkortájt sokat ment nálunk. Utána teljesen elfelejtődött, és most újra előkerültek a 35 éve nem hallott, de még ismerős dallamok. Újra hallgatva, volt néhány szám, ami különösen tetszett, és hosszabb ideig hallgattam. Egészen érdekesnek tűnt, ahogy a szerző játszik a hangokkal, és hogy milyen megoldásokat használ. Ami még érdekesebb, hogy erre gyerekkoromban egyáltalán nem figyeltem fel. Szólt a háttérben, úgy jó volt, de különösebben nem foglalkoztam vele, nem mondtam, hogy ez aztán hú de jó, mennyire zseniális, stb. Mégis jónak találtam, mert ha valami más zene szólt volna, ami nem tetszik, akkor az zavart volna. Annyi a lényeg, hogy gyerekkoromban egyáltalán nem tudtam „értékelni" a zene zsenialitását, de éppen jónak gondoltam, ezen túl nem foglalkoztam vele többet. Nem tudom igazán, ez csak énrám volt-e jellemző gyerekként, vagy általában véve a gyerekekre jellemző-e ez, valószínűleg az utóbbi. A gyerekek talán még nem ismerik a „zseniális" fogalmát, nem képesek egy műalkotást úgy értékelni, ahogy a felnőttek. Nem általánosítok, hiszen lehetnek kivételek. Azonban közismert, hogy a fiatalokat nem különösebben érdekli általában a komolyzene, sokszor elunják magukat rajta. A könnyűzene jobban érdekli a gyerekeket és a serdülőket is.
Nem vennék mérget a kijelentésemre, mivel ez csak egy gondolat, és biztos végeztek már kutatásokat is azzal kapcsolatban, hogy a gyerekek mennyire tudnak értékelni egy műalkotást. A gyerekek inkább mozogni akarnak sokat, rohangálnak, nehezen ülnek meg egy helyben, és ez az agyi kompetenciáikkal is összefügghet. Külön tudni kell valamit ahhoz, hogy a gyerekeket hosszabb időre lekössük. Így emiatt nem is fognak egy helyben megülni és elgondolkozni akár filozófiai kérdésekről vagy egyéb, tudományos jellegű dolgokról. Ez nem jelenti azt, hogy ilyen gondolataik egyáltalán ne lennének. Én is meglepődtem már azon, hogy egy tízéves milyen messzemenő következtetéseket tud levonni dolgokból, és ezek a következtetések helyesek is. Felmerül a kérdés a gyerekben, hogy honnan vagyunk mi, honnan van a világ. Ha mesélnek neki akár tudománnyal összefüggő, számára érdekes dolgokat, akkor mégis képes lehet hosszabb ideig megülni egy helyben.

Engem az gondolkodtatott el Benkő Lexikonjának hallgatása közben, hogy amikor gyerek voltam, mennyire nem érdekelt a zene. A háttérben szólt, hallgattam, nem zavart, talán kellett is, de semmi több. Néha-néha érdekesnek tartottam egy-egy váratlan hangzást vagy hangot a zenében és valamit gondoltam róla, de akkor se tudtam, hogy mit. Más kérdés, hogy most valamennyire bennfentes vagyok a zenében, és így mást figyelek, ha egy zenét hallok, mint sokan, így talán nem én lennék a legreprezentatívabb példa. Viszont így is szembetűnő, mennyire elsiklottam a zene érdekessége felett gyerekkoromban, mint utána. A gyerekeket a világ megismerése köti le, ami eltart egy darabig, így mindent érdekesnek találnak, emiatt talán a műalkotásokat nem találják még érdekesebbnek a többi dolognál.
Az is érdekes, hogy pl. A Hét zenéjéhez a „lassan le kell feküdni, holnap suli" érzés társul, és egy ilyen nagyszerű dallam is hova tud degradálódni, ha egy gyerek hallja. Ebben persze benne van az is, hogy ha 20-30 évvel később hallgatja valaki ezt a zenét gyerekkora után, akkor ez jut róla eszébe, de az is lehet, gyerekként is valóban „csak" ennyi volt ez a zene. Nem tudom, itt a nosztalgia szerepe nagyobb-e, vagy a gyerek tényleg így értelmezi az agyában a zeneszámokat. Ezt úgy lehetne kideríteni, hogy ha valaki pl. 20 vagy 30 évesen hall sokat bizonyos dallamokat, majd sokáig nem hallja őket, akkor kb. 30 évvel később, ha újra meghallja ezeket, mit fog belőle kiváltani. Az adott élethelyzetére fog visszaemlékezni, amiben akkor élt, amikor ezek a dallamok sokat mentek? Vagy, amit a dallam kifejez, az fog eszébe jutni? Ez valószínű összetett kérdés. Függ attól is, mennyire volt érzelmileg erőteljes az az időszak az ember életében, amikor azokat a dallamokat sokat hallgatta. Függ attól is, hogy a szituáció, amiben akkor volt, amikor először hallotta az adott dallamot, mennyire volt számára érzelmileg erőteljes. Viszont, egy gyerek életében a „le kell feküdni" szituáció nem olyan erőteljes érzelmileg, hogy ezzel kelljen egy dallamot társítani. Vagy mégis? Ez is lehet összetett kérdés is. Meg kellene kérdezni legalább száz embert, akinek a gyerekkorában A Hét zenéje ment vasárnap esténként, hogy nekik mit jelent ez a zene. A kérdőívben a lehetséges okokra irányuló kérdéseket is kellene feltenni. Például, nagyon szigorúak voltak a szülők és így parancsolták meg neki, hogy menni kell aludni, mert különben... A gyerekeket még irányítani kell, mert valószínűleg nem mennek maguktól aludni, amikor kéne, így feltehetőleg szinte minden gyerek szülője valamennyire határozott volt ilyen téren. Ez talán érzelmileg is erőteljesebb hatást váltott ki a gyerekben, ezért a dallam az erőteljes érzelmi állapottal társult. Minden lehet. De ezek csak feltételezések, és ennél sokkal jobban meg kéne vizsgálni az egészet, hogy bármilyen következtetést levonjunk.
Kicsit elkanyarodtam a „gyerekek és zene" témától, de hát minden mindennel összefügg. Csak arról tudok szólni, énbelőlem mit váltanak ki az újra meghallgatott, régi dallamok.

A zene, mint emlék felidézője

Nem kapcsolódik a zeneszerkesztéshez ez a poszt, inkább amolyan zenepszichológiai beütése van csak. Mégis ide írom, hova máshova írhatnám?

Előfordulhat, hogy egy ember számára egy zeneszám teljesen mást jelent, mint aminek a zeneszerző szánta. Szegény zeneszerző talán vért izzadt, hogy a szerzeménye minden eddiginél jobban visszaadja a tél hangulatát, a napsütés hangulatát vagy a reggel hangulatát, erre van, akinek esze ágába sincs ezzel társítani a zenét, hanem valami teljesen mással társítja. Például, Grieg Reggeli hangulat című műve énszerintem nagyon jól visszaadja azt a hangulatot, ami reggel lepi meg a világot. De mi van, ha valaki ezt a zenét akkor hallotta először életében, amikor égett a háza és a tűzoltás kötötte le minden energiáját, és ideiglenesen el is kellett utána költöznie egy másik helyre, mert nem maradt lakható az otthona? Lehet, hogy ilyenkor ez a zeneszám mindig ezt az aránylag nagy horderejű eseményt fogja az embernek eszébe juttatni, és utálni fogja ezt a zeneszámot, annak ellenére, hogy ha más körülmények között hallja meg, akkor akár a kedvenc zeneszáma is lehetett volna. Hogy egyébként milyen pszichés problémákat okozhat az ilyen, egyáltalán okozhat-e pszichés problémákat, hogy valakinek akár az ízlésének leginkább megfelelő dologhoz társul egy igen negatív esemény, erről fogalmam sincs, bár érdekes kérdés lenne erre kitérnie annak, aki ért az ilyesmihez. Esetleg teljesen megváltozik az ember ízlése ilyenkor, vagy önmagával kerül ellentmondásba és ebbe beleőrül, esetleg meg sem kottyan neki? Nem tudom.
A lényeg, azt próbáltam érzékeltetni, hogy ha adott szituációban hallunk egy zenét, és főleg, ha ez a szituáció erőteljes érzelmekkel jár, akkor ha újra meghalljuk azt a zenét, akkor a zene mondanivalója számunkra az adott szituáció felidézésére fog módosulni, korlátozódni. Hiába akart a zeneszerző akár pont azzal ellentétes hatást érni el, a szituáció visz mindent a zene befogadója számára.

Hasonló a zene alapú nosztalgia is. Ilyenkor az ember életének egy adott időszakához kapcsolódik egy-egy zeneszám. Például, az ember gyerekkorában bizonyos zenekarok zenéit játszották gyakran a tévében, rádióban, majd később más slágerek váltották fel ezeket. A gyerekkor után 10-20-30 vagy akár még több évvel, ha az ember meghallja azt a dallamot, amit gyerekkorában hallott sokat, akkor a gyerekkora jut eszébe róla - független attól, hogy a zeneszerző mit akart kiváltani a hallgatóból. Vangelis egyik ismert szerzeménye volt A Hét című tévéműsor zenéje. Az én gyerekkoromban ezt minden héten hallottam, mindig este szólt, és ilyenkor már ideje volt menni aludni. Számomra a mai napig ezt a gyerekkori élethelyzetet idézi fel ez a zene, a hangulatot, hogy késő van, készülődni kell az alváshoz, mert másnap iskola. Lehetne említeni sok zenekart, melyeknek a zenéit gyerekkoromban sokat játszották tévében, rádióban. Főleg, ha hosszú ideig, például 10-20 évig gyerekkor után az ember nem is hallja ezeket a zenéket, majd újra meghallja, különös érzés fogja el. Ilyenkor a zene eredeti mondanivalója teljesen háttérbe is szorul. Szerencsére Vangelis említett szerzeményének a címe L'enfant, azaz A gyerek, így legalább köszönőviszonyban van a saját gyerekkorommal. Érdekes egyébként, miért lett ennek a műnek a címe, hogy "A gyerek", hiszen a gyerekekre a játékosság jellemző leginkább, a zene hangulata meg inkább komoly. Vangelis zenéit egyébként mindet komolynak, karakteresnek, „szigorúnak" érzem, de ezek így nagyszerűek. Ez most nem tartozik a témához, bár szintén érdekes lehet. Az is érdekes lehet, hogy Robert Miles-nak is van Children című szerzeménye (bár itt többes számban áll: gyerekek), ennek egy lehelettel több köze lehet a gyerekek játékosságához, de ennek sem értem, miért ez lett a címe - az ilyen témákról külön blogot lehetne nyitni.

Az ideális helyzet, amikor az ember a hangversenyteremben ül, és úgy hallgatja a zenét, így biztosan azt fogja a zene kiváltani belőle, amit kell. Biztosan? Nem mondanám, hiszen a hangversenyterembe is adott lelkiállapotban, adott élethelyzetben lépünk be, és ez meghatározza, mit fog kiváltani belőlünk a zene. A képzettársítások, hogy egy zenét mivel fogunk a későbbiekben asszociálni, előre megjósolhatatlanok.

Amit most itt megpróbáltam körvonalazni, lehetne a zenepszichológia tárgya is, de nem csak a zenével kapcsolatban fordul elő. Sok más dolgokat, eseményeket, háttérkörülményként jelen lévő dolgokat is társíthatunk egy másik eseményhez vagy adott lelkiállapotunkhoz. Az egész talán kicsit olyan, mint a (feltételes vagy feltétlen) reflex. Adott helyekhez például pozitív élmények kötnek, emiatt szívesen megyünk vissza arra a helyre. Más helyek negatív élményeket juttatnak eszünkbe, így onnan menekülünk. Az sem kizárt, hogy ahol egy nehéz időszakunk volt, oda nem is érdemes visszatérni, mert előidézi azt az időszakot, és ez visszafogja az embert. Míg a pozitív emlékekben gazdag helyek újra meglátogatása akár inspiráló, motiváló hatással is lehet.

A dallamok, zeneszámok tehát felidézhetnek egy régebbi időszakot életünkből, vagy adott szituációt, és ez felülírhatja azt, amit a hangok egymásutánja enélkül váltana ki belőlünk. Hogy a zeneszerkesztéshez is kapcsolódjak mégis, ez hatással lehet arra is, hogy valaki adott motívumokat kerül a zenében, míg más motívumokat előnyben részesít. Például, ha zenét szerkesztek, akkor direkt kerülni fogok olyan dallamokat, amik olyan zeneszámra emlékeztetnek, melyhez negatív asszociációim társulnak. De az is lehet, hogy az ember úrrá lesz ilyen asszociáción, és rájön, milyen szépen hangzik egy adott akkord, még akkor is, ha akkor hallotta életében először, amikor pont egy tragédia történt vele.

Amiről fent írtam, az fordítva is igaz lehet. Volt egy adott hangulatom, amikor írtam egy dallamot, és ezzel a hangulattal társítottam a dallamomat. Volt aztán meglepetés, amikor egy barátomnak megmutattam a dallamot, és neki teljesen más jutott róla eszébe. A dallamok írása általában nem terheli le olyan szinten az agyat, mint például a sebészeket egy operáció (bár sosem voltam sebész, valószínű nem is leszek, így biztosat nem tudok mondani, de feltételezem, erőteljes koncentrációt igényel a munkájuk) vagy a programozókat a programok írása, így a gondolatok szabad áramlását nem akadályozza semmiféle útszűkület vagy dugó. Zeneszerkesztés közben tudnak áramlani a gondolatok, viszont az ember nem kontrollálja ezeket, mert azért mégis csak mással van elfoglalva. Ebből a szempontból az álmodáshoz hasonló a gondolatok ilyesfajta áramlása, ott sem kontrolláljuk, csak jönnek. Akár konkrét szituációk, konkrét személyek járhatnak a fejemben, amikor írok egy dallamot. Emiatt esetleg a dallamot ezekkel a szituációkkal és személyekkel társíthatom, bár a legtöbbször el is felejtem, min járt az agyam dallamírás közben.

Összegezve, a zene így vagy úgy, de igencsak alkalmas képzettársításokra. Mivel a háttérben is jól szól, és nem igényel emberfeletti koncentrációt általában sem a hallgatása, sem az előállítása (kivételek persze mindig vannak), az emberi agy simán megtűr mellette, vagy akár bevonz mellé mást is, amihez aztán vagy örökre hozzátapad, vagy csak egy időre.

Amikor a zene kiemel közvetlen környezetünkből - hallgatás vagy alkotás közben

Talán ismert jelenség, amikor zenehallgatás közben a zene magával ragadja az embert. Szinte teljesen megfeledkezünk a külvilágról, és átadjuk magunkat a zenének. Egyetlen esetre emlékszem életemben, amikor igazán, de igazán magával ragadott a zene. A tévében zongorán és hegedűn játszottak valamit. Csak a háttérben szólt, de elkezdtem rá odafigyelni, és élvezni a dallamot. Talán két hegedű szólt egyszerre, felváltva a zongorával, és hirtelen felfedeztem, hogy milyen gyönyörű hangja van a hegedűnek, és milyen gyönyörű, ahogy váltják egymást a zongorával, és így szólnak a szép dallamok, és igazán, de úgy igazán elkezdett a zene magával ragadni. Azonban pont ekkor megszakították a műsort valami rendkívüli hír miatt. Pedig kíváncsi lettem volna, mi történik, ha tovább is átadom magam a zenének. Valószínűleg még jobban háttérbe szorult volna számomra a közvetlen környezetem, amikor a zene köti le minden figyelmemet, és az egész valami döbbenetes élmény lehetett volna.

Ez évtizedekkel ezelőtt volt. Sajnos ehhez hasonló élményt azóta se éltem át újra, pedig hallottam szép zenéket hegedűre és zongorára, de az élmény maga sosem jött vissza.

Amiről most írni akarok, az az, amikor alkotás közben emel ki maga a zeneszerzés tevékenysége abból a közvetlen környezetből, amiben vagyok. Nem szokott ez igazán tudatosulni, csak most tudatosult nemrég egy érdekes élményem kapcsán, amelyről a következő bekezdésben majd részletesen írok. Eleve ha zenét írok, akkor erősen arra koncentrálok, más dolgokat kizárok. (Ettől még, érdekes módon, gondolati szinten más dolgok előfordul, hogy a fejemben járnak, pl. konkrét személyek, ismerősök, vagy szituációk és ilyenkor azt hiszem, hogy a dallam velük van kapcsolatban, és róluk szól.) Ahogy az ember ebben a koncentráló, elmélyült állapotban van (ami azonban nem megterhelő, hanem könnyen jön, amikor elkezdek dallamírással foglalkozni), ez az állapot egyre erősödik, persze ez az embernek nem feltétlen tűnik fel. Erősödik ez az állapot, ahogy a dallam alakul, egyre több szólam születik, egyre hosszabb a dallam, és már-már maguktól jönnek az újabb részek a dallamban, amik odakívánkoznak, és ezzel foglalkozva még inkább magával ragad a tevékenység, még inkább csak erre koncentrálok, még inkább megfeledkezem közvetlen környezetemről és egyéb dolgokról. Valószínűleg ez nem csak zeneszerzésnél, hanem más tevékenységeknél is jellemző, akár tanulásnál, olvasásnál, vagy más szellemi munka közben, például programozásnál. Bár a programozást általában több megszakítással szoktam csinálni, talán azért, mert olyan logikai-szellemi képességeket is igényel, ami hosszú távon fárasztóbb, mint zenét szerezni. Mégis, talán nem sok más tevékenységhez hasonlítható, amikor az ember zenét szerez, és a készülő mű maga is magával ragadja az embert, és maga a tevékenység is, és ez a kettő egymást erősítve még inkább magával ragad és elröpít egy új világba. A sikerélmény, hogy a mű készül, és ami készen van belőle, az tetszik, olyan érzést ad az egyébként is magával ragadó tevékenység alatt, amihez hasonlót nem tudnék mást említeni.

Az előző bekezdésben leírtak azért jöttek elő bennem, mert tegnap este volt egy érdekes élményem. Lefeküdtem aludni, és ki tudja, miért, egy szerzeményem járt a fejemben, belső füleimmel azt hallgattam, ahogy jönnek egymás után a motívumok. Közben félig elképzeltem azt a szituációt is, amikor magát a dallamot írtam, és szinte újra átéltem azt, amit a zene írása közben, vagy talán valami mást éltem át, egy fiktív zeneszerzési folyamatot. A lényeg, hogy újra magával ragadott, mintha én magam szőném a dallamokat akkor, és közben a dallamok szólnak, és ahogy kezdtem alváshoz közeli állapotba kerülni, volt, hogy még élesebben hallottam belső füleimmel a hangzást is, ahogy a dallam szól. Az egész egy hihetetlen nyugodtsággal töltött el, és nagyon jó élmény volt. Talán előfordulnak félálomban, elalvás előtt hasonló élmények. Régebben egy tó partján üldögéltem, és picit elbóbiskoltam, akkor is érdekes, nyugodtság, felszabadultság-szerű érzés töltött el, és azt hittem, fél óra eltelt, de az órámra nézve láttam, valójában csak öt perc telt el. Nem igazán lehet tudatosan ezeknek a félálomszerű állapotoknak a minőségét így befolyásolni, de most a dallam „újraszerzésével" sikerült. Egy kezemen meg tudnám számolni, életemben hányszor sikerült azt a speciális különös szabadsággal és nyugodtsággal járó érzést elérni félálomszerű állapotban, és sosem volt tudatos. Egyszer egy vasútállomásra emlékeztem vissza, amelynek közelében volt egy összejövetel, amihez különösen pozitív élmények kötnek. Ahogy félálomban erre a vasútállomásra gondoltam és elképzeltem, hogy ott vagyok, újra előjött ez az érzés. Egyszer pedig egy tanórán jött rám az álmosság, de nem elaludtam (a tanár nem értékelte volna túlzottan), hanem egy nagyon kis időre ilyen félálomszerű állapotba kerültem, és utána hihetetlenül jól éreztem magam, aminek okát megmagyarázni nem tudom.

Előfordul, hogy az ember valami nagyon szépet, nagyon jót álmodik. Egyszer valamilyen helyen sétáltam, talán tengerpart közelében, és nagyon szép tájakat láttam, és ezeknek a tájaknak a látványa teljesen magával ragadott. A valóságban nyilván nem ragadná magával az embert az ilyen látvány ilyen szinten, de álomban különös értelmezést kaphatnak a vizuális élmények. Ritkán tehát előfordul, hogy az ember álmában vagy elalvás közben „fantasztikus élményeket" éljen át. Korábbi bejegyzésemben írtam eléggé viccesen arról, amikor az embernek álmában eszébe jut egy dallam, és az valami olyan csodálatos dallam, amivel biztosan zenei Nobel-díjat lehetne nyerni. Valójában abban a dallamban nincs semmi rendkívüli, csak abban az álomszerű-félálomszerű állapotban nyer egy csodás értelmezést számunkra akár a táj, akár a dallam. Ettől még persze nem zárható ki, hogy valaki megálmodjon egy dallamot, és azzal akár sikereket érjen el a valóságban is, de alapvetően nem attól lesz jó a dallam, amit mi álmunkban annak érzünk benne. Az álom és az azzal járó érzések nagyon meg tudják téveszteni az embert.

Igazából én se értem, milyen logika alapján írtam le ezt a bejegyzést, milyen összefüggésekről, vagy egyáltalán miről is lenne szó itt. Elalváskor felidéztem egy szerzeményem, és „újra átéltem" annak komponálását, ez ihlette ezt az írást. Az újra átélés, ahogy már írtam, nem valós újra átélés, mert emlékszem, hogy a valóságban teljesen máshogy írtam azt a dallamot, már amennyire vissza tudok emlékezni a dallam írására. Itt inkább csak elképzeltem egy, az agyam szerint lehetséges folyamatot, amely során előáll a dallam, és a dallamírással járó pozitív érzéseket éltem át „újra".

A saját magam által írt dallamokat eléggé jól ismerem kívülről, ráadásul rendkívül önimádó módon szeretem is ezeket a dallamokat, pozitív érzéseket váltanak ki belőlem. Ezért nem nehéz ezeket belső füleimmel „végighallgatni" újra, és közben elképzelni, „felidézni" a dallam megírásával járó folyamatot. Talán valami rettenetesen önimádó, egoista tulajdonságom által valósul meg, hogy a saját dallamaim írása és felidézése ad számomra olyan zenei élményt, amit más zene valószínűleg nem is tudna adni, és amihez hasonló élményt más tevékenység közben nem tudnék átélni. Az alkotás folyamata, a számomra szép dallamaim, és ahogy a dallamból egyre több kész van, az alkotással járó sikerélmény mind úgy táplálja talán önimádó természetemet, ahogy semmi más. Az önimádatot lehet akár idézőjelesen is értelmezni, én magam sem tudom, mi ez, amikor maga az alkotás folyamata egy semmihez sem hasonlítható élményt ad, és talán ezáltal minden más dallamnál kedvesebbé teszi előttem saját dallamaimat. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy azt gondoljam, hogy én vagyok a legjobb, hiszen ettől még csodálattal viszonyulok a nagy zeneszerzők összetett, hosszú, jól megírt, alaposan kidolgozott, harmóniában gazdag dallamaihoz. Mégis máshogy viszonyulok saját dallamaimhoz, mivel átélem azok elkészülését, és valami rejtélyes módon belekerül azokba valami énbelőlem, a személyiségemből, az egyéniségemből, amit megfogni, megmagyarázni nem igazán tudok. (Vannak azonban olyan szerzeményeim is, melyeket megírni érdekes volt, de utána rájöttem, nem sikerültek jól, nem tetszenek, ezeket félreteszem a süllyesztőbe. Érdekes, hogy ettől még előfordulhat, hogy valamelyik szerzeményem nekem nem tetszik, másnak igen, vagy fordítva.) Ettől még mindez csak a fizikai valóság része, és ha a világ valaha atomjaira bomlik, ez is elillan, de addig is csak az én fejemben, az én kicsi világomban létezik mindez.

2020. aug. 11.

Hogyan alkotnak a zeneszerzők? Bevezetés

Eredetileg a fárasztó, humoros blogomba kezdtem írni ezt, bár nem erről akartam írni. Végül, ami kerekedett belőle, az eléggé kapcsolódik a zeneszerkesztés témájához, még ha pszichológiai szemszögből közelíti is meg az egészet. Eléggé béna humorral van átitatva az egyébként igen is sokatmondó írás, már ha egyáltalán lehet humornak nevezni.

Egy korábbi posztomban arról írtam, hogy minden embernek lehetnek olyan egyéni dolgai, ami csak nagyon kevés emberre, esetleg csak őrá jellemző. Sokan vannak emberek, akik zenét szereznek. De hogyan, mikor, milyen módszerrel? Bizonyára nagyon egyéni módszerek is léteznek. Talán nem annyira egyéni, hogy éjjel megálmodtam egy dallamot, majd ébredés után lejegyeztem. Van, hogy nem tudom lejegyezni, mert... mert nem is emlékszem rá reggel, csak arra emlékszem, hogy valami páratlanul csodálatos dallam volt, amire ha létezne zenei Nobel-díj, biztosan megkapnám. De az sajnos csak álom marad, ébredés után még egy kis idő, és sikerül visszacsöppenni a megfoghatatlan hangok álomvilágából az egyhangú valóságba.
Van olyan zeneszerző, akinek egyszer csak eszébe jut egy dallam valami teljesen nem odavaló tevékenység közepén. Például, a másodállásban könyvelő vagy pszichológus zeneszerzőknek esetleg az ügyféllel foglalkozás kellős közepén egy fantasztikus dallam ugrik be valahonnan a semmiből. Ilyenkor nagy keservesen kivárják, hogy az ügyfél távozzon, és hatalmas megszállottsággal lejegyzik a dallamot. Esetleg ha nagyon megszállott a zeneszerző és nem bír magával, akkor ott az ügyfél vagy páciens előtt félresöpör mindent, előveszi a hangszerét és rázendít, vagy jobb esetben csak a kottafüzetét (ma már inkább okostelefonját) veszi elő és beleírja a dallamot. Elképzelhető, hogy ezzel elveszti azt az ügyfelet, de a művészet van, hogy előbbre való. Még kellemetlenebb, ha a zeneszerző másodállásban orvos, fogorvos, idegsebész, így még problémásabb a tevékenységét félretenni a dallam lejegyzésének idejére. Ha fogorvosnál lennék és fogfúrás közben esetleg leállna a doki, elnézést kérne, hogy most jutott eszébe egy dallam (amit talán a fogfúró hangja ihletett), akkor nekem a szám biztosan tátva maradna. Másodállásban távolsági buszok sofőrjei esetleg félreállnak az úton, hogy lejegyezzék a dallamot, melyet talán a motor hangja ihletett, vagy netalán a busz mellett dudálva elhaladó gépjármű Doppler-effektusa.
Annyira nem egyéni, hogy volt, amikor gimis koromban óra alatt a füzetembe írtam dallamot. Vagy egy tanfolyam órája alatt. Utóbbi esetben a dallam terjedelmesebb lett, majdnem egy egész A4-es lap betelt vele. Csoporttársamnak feltűnt, hogy nem azt írom, amiről az oktató beszél, és csak csodálkozva megkérdezte, félig nevetve, hogy "te mit írsz?". Több soron keresztül zenei hangokat jelölő betűk voltak a füzetlapomon, olyasmi, hogy A C C A G G E C, ehhez hasonlók hosszú sorozata. Meglepő módon ez a dallam egész jól sikerült, úgy, hogy írás közben nem is hallottam. Bezzeg amikor tudatosan próbálok írni valami dallamot, és tizedszer írok át egy hangot valami másra, és a környező hangokat is, és még mindig nem tetszik, az nem ilyen. Feltétlen érdemes megkülönböztetni két fajtáját a tudatos komponálásnak, legalábbis esetemben: amikor nem hallom, amit írok, csak írom, és rejtélyes okokból pont úgy lesz jó, ahogy van. A másik, amikor fantasztikus hangszórókkal, fejhallgatókkal, erősítővel, számítógéppel és szoftverekkel felvértezve írom és hallom egyszerre a dallamot, és állandóan módosítom, hogy mikor lesz már végre az igazi. A két módszer persze nem választható el egymástól szorosan, mert a hipermodern technika bedobásával is írhatok úgy egy dallamrészletet, hogy csak írom, utána meg csodálkozom, hogy jé, milyen jó lett.
Vannak kreatív emberek, akik a π (PI) végtelen tizedes tört számjegyeire építettek zenét, no persze nem végtelen hosszút, egy idő után leálltak, mert akadt más dolguk. Ilyen alapon meg lehet próbálni a gyökkettőre, gyökháromra vagy más végtelen tizedes törtek számjegyeire építeni dallamot, esetleg a π + gyökkettőre, vagy gyökkettő + gyökháromra, a születési dátumunkra, más emberek, pl. politikusok születési dátumára, stb.
Van, aki csak ütögeti a zongorán a billentyűket, különösebb cél nélkül, aztán kerekedik belőle egy dallam, ami megtetszik neki és leírja.
Nekem a rendkívül egyedülálló módszerem dallamok írására az Enterprise számítógép basic programozási nyelve volt és még néha ma is az. Viszonylag könnyen megjegyezhető számok jelölik a különböző hangmagasságú zenei hangokat. Volt, hogy csak írtam ezeket a számokat, és ebből keletkezett dallam. Valószínű, hogy a világtörténelemben egyedül én írtam csak így zenét, mivel az Enterprise számítógépnek van egy kis közössége, ismerjük egymás tevékenységét, és nagyon kevesen zenélnek ezzel a géppel, aki meg mégis, ő sem a basic programozási nyelvet használja. Legalább egy dolog van, amiben az egész világon egyéniség lehetek. Egyszer zenélő programot írt valaki, ő is tőlem kért segítséget, mert az egész világon csak én tudom fejből, hogy melyik zenei hangnak milyen számérték felel meg ezen a gépen. Sokra sajnos nem megyek ezzel a rendkívüli tudásommal, papírt sem adnak róla sehol.

A dallamok kiötlésének módjait tehát kb. a következőképpen lehetne csoportosítani: 1. nem tudatos komponálás, amikor csak úgy eszébe jut az embernek egy dallam. Hogy mikor, mit csinál közben, le tudja-e éppen jegyezni, az más kérdés. Ide tartozik a megálmodott dallam is, akkor is, ha reggelre elfelejti az ember. 2. Tudatos komponálás, ezek közül az "A" verzió, amikor az ember csak írja a dallamot, és legfeljebb belső füleivel hallja, de külső ingerként nem érzékeli. A "B" verzió, amikor addig fúr, farag a dallamon, amíg  olyasmi nem lesz, ami tetszik, vagy soha nem lesz olyan és az lesz a legpocsékabb dallami, amivel a szerző a legelégedetlenebb. Az említett dallamkiötlési módszerek természetesen keveredhetnek.

Valójában létezik egy nem túl ismert tudományterület, a művészetpszichológia, amelynek létezik egy még kevésbé ismert ága, a zenepszichológia, azon belül pedig a szinte ismeretlen alterület, amely a komponálással, dallamok kiötlésének mikéntjével foglalkozik. Valahol ott kezdődik, hogy egyáltalán mikor folytat az agy akár akarva, akár akaratlanul zenei tevékenységet. Itt még nincs szó kifejezetten komponálásról, szólhat ez ismert dallamok dúdolgatásáról, fütyörészéséről is. Például, a fent leírtakkal ellenben, fogorvosok vagy sebészek munka közben valószínűleg nem szoktak fütyörészni, dúdolgatni (legfeljebb a fúró fütyörészik, de azt a hangot nem jegyzik le kottafüzetbe), mivel munkájuk komolyabb koncentrációt igényel. Jobb esetben valóban koncentrálnak is, különben még melléfúrnak, és a fogorvos átfúrja a páciens mellett a fogorvosi széket. Netalán oldalba fúrja az asszisztenst, aki azt fogja hinni, hogy a kíváncsiság furdalja az oldalát. (Arra nem is merek gondolni, hogy a páciensnek belefúr az agyába, aki így agyafúrt lesz, és csak annyit mond: már megint megfúrtak!) Erősebb koncentrációt igénylő tevékenység közben tehát nem dudorászik és fütyörészik az ember. De például séta, sportolás, főzőcskézés vagy zuhanyzás közben igen. Ilyenkor is születhetnek dallamok. Azonban, még énektanárunk mesélte, hogy Vivaldi másodállásban papként dolgozott, és prédikálás közben eszébe jutott egy dallam - bár azt mondtuk, erősebb koncentrációt igénylő cselekvések közben nem dallamozik az ember. Nem bírta a zeneszerző kivárni a mise végét, úgy gondolta, a dallam is megér egy misét, így a prédikáció közepén otthagyott csapot, papot (papot talán nem, mert ő maga volt a pap), és lejegyezte a dallamot. Tehát mégis felbukkanhatnak dallamok elvileg erősebb koncentrációt igénylő cselekvések közben is, de lehet, hogy ehhez már Vivaldinak kell lenni.
No, de ez csak a dallamkeletkezés egyik lehetősége. Ott van még az a fránya tudatalatti, amely mindig ki akar tolni velünk és csak azért is szembemegy az éles logikával, és naná, hogy nem könnyen lehet kiszámítani a felső matematika módszereivel, hogy mikor köpi felszínre azt, amit felszínre akar köpni. Pszichiátriai kezelésre is szorulhatnak emberek, akik képtelenek szabadulni egy dallamtól, ami állandóan a fejükben jár, akkor is, ha nem akarják, és már minden elképzelhetőt és elképzelhetetlent megtettek, hogy elnyomják, hiába.

Egy szó mint száz, félretéve a fogfúrókról és idegsebészekről szóló meséket, nem annyira könnyű meghatározni, mikor keletkezhet dallam az ember agyában. Ezen kívül még külön téma, hogy az említett dallamok mikor egy ismert dallam újraelőbukkanásai, mikor komponálás. És még ez sem minden. Nem feltétlen keletkezik dallam emberi agyban. Keletkezhetne éppen kutya, macska, pingvin, muslinca agyában is, csak szerencsétlenek nem képesek lejegyezni, de még elénekelni sem. És még az sem biztos, hogy agyban keletkezik. Jól beprogramozott számítógép maga is kiötölhet dallamot. Vagy a természet is komponálhat. Elképzelhető, hogy ahogy a Föld kering a Nap körül, a légkör és a világűr gammasugárzásának súrlódásakor sajátos dallamok generálódnak atomi szinten, de ezeket valószínű sosem fogjuk hallani. A légkör külső rétegei is súrlódhatnak egymással, például az exoszféra és a termoszféra - az így keletkező hangok esetleg a szférák zenéje? Talán a gyökkettő vagy a π is egy zene már. Generálhat dallamot az erdő, amikor reggel felélednek a csalogányok, a harkály pedig a ritmust nyomja nekik, vagy a varjú a basszust. (Aki, mint tudjuk, szintén énekesmadár, csak rocker.) Ugyan a madarak éneke megérne egy külön misét, vagy legalábbis istentiszteletet, ha protestánsok vagyunk, de mindennek van határa, így terjedelmi és gerjedelmi okok miatt a bejegyzést berekesztem.
Vagyis berekeszteném, ha már szóltam volna a pszichofizika anatómiai vonatkozásáról. De inkább nem káromkodom ilyen csúnya szavakat használva. Érjük be annyival, hogy ha a belső fülben a csiga nem logaritmikus felépítésű lenne, hanem valami más, akkor lehetne a sok zene mind egyhangú számunkra, vagy éppen olyan, hogy ha meghallanánk, kimenekülnénk a világból. Azonban, az evolúció makacs híveinek szavaival élve, a természet gondoskodott arról teljesen magától, hogy pont logaritmikus legyen a csiga, összehangolta azt a megpendített húr felhangjaival. Tehát az egész történet arról szól, hogy a lassú csiga kedvében akar járni az agyunk, akár tudatosan, akár úgy, hogy a tudatalatti köp bele a levesünkbe, akár már ismert dallam felidézésével, akár komponálás által. A π és a gyökkettőék meg csak leshetnek, mert nincs annyi közük a logaritmushoz, mint a csigabigának, vagy legalábbis mi eddig ezt nem fedeztük fel, vagy csak én nem tudok róla.

(F)elhasznált irodalom:

  Vitányi Iván: A zene lélektana (Gondolat Kiadó, i.sz. 1969. Nem i.e., annyira azért nem régi könyv!)

Linkek, nem csak linkeknek:

  HVG: Pszichológia magazin: Így alakul át a testünk, ha zenét hallgatunk
  Recorder blog: Bevezetés a zene pszichológiájába
  Mindset pszichológia: Zenepszichológia kulcsszó
  Parlando.hu: Jegyzetek a zenepszichológiáról

Az Interneten a zenepszichológiával elsősorban a zeneterápia  és a zenét hallgató emberkéből kiváltott hatás kapcsán foglalkoznak. A zeneszerzés szemszögéből még kevésbé merik a netezők elé tárni azt, amit én is csak finoman az idegsebészek és Vivaldi kapcsán pedzegettem.

Tanítsuk meg a számítógépet zenét szerezni!

Már régen felmerült bennem a gondolat, hogy vajon hogyan lehetne rávenni a számítógépet, hogy magától, emberi beavatkozás nélkül dallamokat, zenéket generáljon. Talán mindenki hallott már a véletlenszám generálásról, leginkább talán retro számítógépekkel kapcsolatban. Annyi a lényege, hogy ha például beírjuk a gépbe azt az utasítást, hogy PRINT RND(50), akkor 0 és 50 között egy teljesen véletlenszerű számot fog kiírni. Ha újra kiadjuk a PRINT RND(50) utasítást, akkor már nem biztos, hogy ugyanazt a számot adja ki. Ha mondjuk a kromatikus skála minden egyes hangjához hozzárendelünk egy számot (pl. a C hang legyen 1, a Cisz 2, a D 3, a Disz 4, az E 5 és így tovább), majd véletlenszerű számokat generálunk mondjuk 1 és 12 között (tehát egy oktáv hangtartományán belül), akkor kapunk is egy véletlenszerű "zenét", pontosabban hanghalmazt. Teljesen összevissza, mindenféle logika nélkül jönnek a hangok egymás után így. Nagyon kicsi a valószínűsége, de nem zárható ki teljesen, hogy ezzel a módszerrel akár ismert zeneszerzők műveit is előállítsa a számítógép. Én rengetegszer próbálkoztam a véletlenszámokkal, de sose jött ki belőle semmi értelmes. Ez tehát még nem a megfelelő módszer arra, hogy a számítógépet rávegyük, hogy dallamot generáljon, de valahol ebbe az irányba kellene elindulnunk, csak "kicsit" több szabályosságot kéne belevinni abba, hogy ezek a számok hogyan jöjjenek egymás után.

Mi is ez a szabályosság? Hogyan lehetne megközelíteni? Elsőre azt próbáltam ki, hogy megadok 4 hangot a gépnek, a C-dúr négyeshangzatot: C, E, G, H, és a gép e közül a 4 hang közül válasszon ki egyet véletlenszerűen, majd még egyet véletlenszerűen, ezt kb. 5-10-szer egymás után, de még azt is a gép döntse el véletlenszerűen, hogy 5 és 10 között hányszor rakjon még egy hangot a készülő "dallamhoz". Ha 5-10 alkalommal elvégezte ezt a gép, akkor utána a D-moll négyeshangzat hangjai közül válogasson véletlenszerűen egymás után 5-10-et, amiket szintén hozzáír a készülő "dallamhoz". Ha pedig ez is megvolt, akkor újra a C-dúr négyeshangzatok közül válogasson. Ezzel nagyjából, úgy ahogy összerak a gép egy 3 patternből álló motívumot, a legegyszerűbb tonika-domináns-tonika patternekből rak össze valamit. Persze ezzel sem nyerünk valószínűleg olyan dallamot, amivel a Zeneakadémián fel lehet lépni, de még mindig jobban hasonlít valami zeneszerűséghez, mint ha teljesen véletlenszerűen válogat egymás mellé hangokat akár a kromatikus, akár valamilyen más skála hangjaiból.

Megpróbálkoztam ezután egy másik módszerrel. Ha megfigyeljük a zeneműveket, azt láthatjuk, hogy az egymás után következő hangok közötti hangköz az esetek nagy részében kicsi. A leggyakrabban szekund hangtávolság van két egymás mellett álló hang között, ennél valamivel ritkább a terc, a kvart még ritkább, és így tovább. Lényegében a szekund és a terc vezet elsöprően a többi hangközzel szemben (akár kisszekund, nagyszekund, kisterc, nagyterc legyen). A kisgyerekek legelőször a nagyszekund és a kisterc hangközöket éneklik ki, ez tehát valahogy benne van az emberben, hogy pl. nem alapból szexteket és szeptimeket énekel ki életében először. Ebből kiindulva összerakhatunk ez alapján is egy 5-10 hangból álló dalrészletet. Indulhat a gép tetszőleges hangról, utána véletlenszerűen eldöntheti, hogy szekund vagy terc következzen-e, és azt is eldöntheti véletlenszerűen, hogy magasabb vagy mélyebb hang következzen-e az előzőnél. Ezt úgy oldottam meg, hogy a dúr (vagy éppen moll) skáláról véletlenszerűen választott egy hangot a gép, és ha ez a hang szekund vagy terc távolságra van a készülő dallam utolsó hangjától, csak akkor rakja hozzá a készülő dallamhoz. Ha nagyobb a hangköz, akkor addig választ véletlenszerűen egy új hangot, amíg megfelelő nem lesz. Ebből már egész érdekes dallamok születtek. A Zeneakadémián ezzel a zenével sem lehet még fellépni, de már alakul. Itt most tényleg felmerül, hogy akkor kvartok, kvintek, stb. egyáltalán ne legyenek-e a zenében, de ezt a problémát egyelőre hagyjuk. Ami a leginkább zavaró az így előálló 5-10 hangban, hogy a vége lezáratlanság érzetét kelti az esetek nagy részében, tehát nem tér vissza az adott hangnem alaphangjára, vagy semmiféle megnyugvásról, lezárás érzetéről nem gondoskodik. Az egyik megoldás erre, hogy az utolsó 2-3 hangnak mi adjunk meg néhány lehetőséget, amelyek közül a gép választ egyet véletlenszerűen. Tehát pl. egy C-dúrban írt, pár hangból álló dallam vége lehet mondjuk E D C, vagy F E C vagy F D C vagy D H, C, vagy éppen H C' vagy A H C', de akár még az E F G is elmehet. Nyilván itt sem mindegy, hogy az utolsó 2-3 hang előtt milyen hang áll, így pl. egy E F G előtt a H általában kevésbé szól jól, mint mondjuk a C. De ha van néhány lehetőség az elfogadhatóbb lezárásra, máris jobban  hangzik a "dallam".

Egy lehetséges lényeges lépést tehát megtettünk elfogadható, 5-10 hangból álló zenerészlet generálása felé, ennek 3 pontja:
1. Lehetőleg valamilyen dúr vagy moll skála hangjaiból válogassunk;
2. egymás után szekund vagy terc távolságra lévő hangok következzenek;
3. gondoskodjunk olyan befejezésről, amely megnyugvás érzetét kelti.

Egy dologról nem esett még szó, a hangok hosszáról. Eddig alapnak tekintettem, hogy minden hang egyforma hosszú, így alkotnak egy ütemet, és nincs köztük szünet. Ezen is lehet változtatni. A generált dallamrészletből a gép tetszőleges hangokat megnyújthat kétszer olyan hosszúra. Itt is sok dolog felmerül. Például nem is lenne muszáj csakis kétszer olyan hosszú hangok lehetőségében gondolkodni, de az egyszerűség kedvéért maradjunk ennél. Ha minden egyes hangról eldönti véletlenszerűen, hogy kétszer olyan hosszú legyen-e vagy ne, az nem feltétlen lesz jó. Megadhatunk például "előre legyártott" sémákat, például nyújtsa meg az első kettő és a 7. és 8. hangot, vagy nyújtson meg minden második hangot, minden harmadikat, és még van számos lehetőség. Az is lehetne, hogy két hangot "mosson egybe", tehát a megnyújtott hang után lévő hangot törölje, aminek sajátossága, hogy esetleg becsúszhat egy tercnél nagyobb hangköz is a dallamba, ha éppen a törölt hang előtt és után is legalább az egyik hang terc volt. Az említett lehetőségeket kombinálni is lehet. Mindemellett célszerű lehet megmaradni egy ütem hosszúságán belül, így ha a hangok nyújtásával "megnyúlik" a zenerészlet, akkor különböző módszerekkel csökkenthetjük vissza a hosszát, például az utolsó, az ütemen túllépő hangokat töröljük, és a már meglévő utolsó 2-3 hang magasságát a korábban említett módszerrel módosítjuk véletlenszerűen. De még az is lehet, hogy a véletlen folytán a gép úgy dönt, hogy nem nyújtja meg egyik hangot se. De gondolhatunk arra is, hogy egy vagy akár több hangot esetleg ennél hosszabbra nyújtsunk meg, a lehetőségek eléggé tágak.

Ezzel tehát generáltunk egy dallamrészletet, ami, ha szerencsénk van, még akár elfogadható is lehet egy zene részének. Hogyan tovább? Itt ismét sok lehetőség kínálkozik. Az egyik lehetőség, hogy ezt a generált zenerészletet megismételjük még egyszer vagy akár többször is. A másik lehetőség, hogy megismételjük ezt a zenerészletet, de egy vagy két félhanggal mélyebbre vagy magasabbra transzponálva véletlenszerűen. Harmadik lehetőség, hogy egy újabb, az előzőhöz hasonló módszerrel generált zenerészletet teszünk a meglevő után, melynek generálásakor figyelembe vehetjük az előző zenerészlet hangnemét. Negyedik lehetőség, hogy az előzőhöz hasonló zenerészletet generálunk, de az előző zenerészletből a hosszabb hangok helyét (részben, véletlenszerűen) megőrizzük. Újabb lehetőség, hogy az előző zenerészletnek az első néhány hangját teljes egészében meghagyjuk, és ahhoz illesztünk az előző módszerek alapján újabb hangokat. Vagy az előző zenerészletnek az utolsó felét őrizzük meg, az első felét újrageneráljuk. De teljesen másfajta folytatás is lehetséges. A tonika-domináns-szubdomináns-tonika menetet érdemes lehet tartani, vagy akár véletlenszerűen el is térhetünk tőle.

Én a következőkig jutottam: a gép legenerál egy ütemet, minimum 12, maximum 16 hangot C-dúrban vagy A-mollban, majd véletlenszerűen néhány hang hosszát megnyújtja kétszeresére úgy, hogy a következő hangot letörli. Ezután véletlenszerűen az egész ütemet vagy transzponálja 1-3 félhanggal feljebb vagy lejjebb, vagy nem. A következő ütem vagy ugyanaz lesz, mint az előző, 1-3 félhanggal véletlenszerűen vagy transzponálva, vagy nem; vagy pedig teljesen új ütemet generál, mégpedig ha az előző ütem C-dúrban volt, akkor A-mollban, ha pedig A-mollban volt, akkor C-dúrban. (De nem feltétlen ezek a hangnemek jönnek egymás után, hiszen a C-dúrból véletlenszerűen bármikor lehet pl. Cisz-dúr, D-dúr, H-dúr, az A-mollból Ász-moll, stb.) Ez is már olykor egész érdekes "dallamhalmazt" eredményezett.

Prím hangköz is előfordulhatna, azaz ugyanaz a hang következhetne egymás után többször is. Ezt nem vettem figyelembe, de érdemes lehet kipróbálni. Lehet játszani azzal is, hogy valamikor nagyobb valószínűséggel, máskor kisebb valószínűséggel, esetenként egyáltalán nem lehetnek prímek bizonyos ütemeken belül.

Mindez eddig csak az egyszólamú dallam generálásával foglalkozott. Elsőre belegondolva jóval bonyolultabb lehet többszólamú zenét generálni, amikor még az egyszólamú sem lesz mindig feltétlen elfogadható élvezhetőségű. Nyilván a tercpárhuzam generálása egyszerű lehet, vagy a második szólam hozzágenerálása az első szólamhoz olyan módon, hogy a leggyakoribb hangköz a két egyszerre megszólaló hang között a terc legyen.

Basszus generálása szintén érdekes kérdéseket vet fel. Egyik lehetőség, hogy a basszus első hangja ugyanaz legyen, mint a főszólam kezdőhangja (és ez szóljon tovább egy darabig), vagy véletlenszerűen térjen el tőle mondjuk egy terccel, kvinttel, de ezzel már óvatosan kell bánni.

Dobszólam generáltatása talán a legegyszerűbb. Itt eleve előre meghatározottak a lehetőségek, amik közül a gép véletlenszerűen választhatna. Lehet olyannal is próbálkozni, hogy ha a főszólamban egy hang nagyon meg van nyújtva, arra épp cintányér kerüljön, vagy éppen ott szóljon több hang egymás után akár a dobon, akár a basszusban.

Már régen kitalálták ezt, amit itt leírtam, és tovább is fejlesztették ennél, alaposan kidolgozták. A Youtube-on található olyan zene is, melyről laikus nem mondaná meg, hogy nem ember írta.

Football forever

Még az Enterprise-os és a Cakewalk-os időkben is megmozgatta a fantáziám, hogy a futballmeccseken jól ismert drukkolással járó ritmus legyen egy zenének a ritmusa. Ez taps, vagy dob. De azzal is lehet próbálkozni, hogy valami más hangszeren szólaltatjuk meg ezt a ritmus, és a hangok magasságát is változtatjuk közben. Voltak erre próbálkozásaim Enterprise-on és Cakewalk-on is.
Itt volt most a futballőrület, tovább jutott Magyarország, mint szokott, így még többet hallhattam ezt a ritmust és a különböző dallamokat, amiket a szurkolók hallatnak. Az az ötletem támadt, hogy egy ilyen dallamot elektromos gitáron kéne megszólaltatni. Természetesen újra az FL Studiót hívtam segítségül. Viszont a dal nem igazán lett rockos, inkább trance stílus, mert a gitárt végül csak a dal legvégén szólaltattam meg. Volt még egy olyan ötletem, hogy a dallam közben ritmusgitár szóljon, amit végül nem valósítottam meg.
A különböző szólamokhoz próbálkoztam tercpárhuzammal is, ami a fődallamnál annyira nem jött össze, de két másik helyen igen.
A dalt nagyon rövid idő alatt írtam meg. június 27-án valamikor este kezdtem, az első, FL Studióból exportált motívum létrehozásának ideje 23 óra 22 perc, 23 óra 50-kor abbahagytam a munkát, bekapcsolva hagytam a gépet éjjelre és mentem aludni. Gondoltam, reggel majd úgyse kell annyira korán mennem munkába, még bütykölni fogok fele. Reggel kaptam egy SMS-t Zsoltitól, akinek órát tartottam volna aznap délelőtt, hogy sajnos nagyon sok a munkájuk és ne menjek, mert nem férne bele. Így teljesen be is tudtam fejezni 28-án dél körül a dalt. Ezen a napon reggel 8:45-kor exportáltam az FL Studióból az első fájlt, az utolsót 10:46-kor. Ezután még rendezgettem a motívumokat, egy-kettőt kivettem, és valamelyiket többször is szerepeltettem. Durván valamivel 12:30 előtt teljesen végeztem a zene elkészítésével, a Cool Editben a motívumok összeillesztésével és a kész wav fájl elmentésével. A Cool Editben még egy effektet, dinamikus szűrőt alkalmaztam a dal közepe tájékán.
A dal két, aránylag jól elkülöníthető részből áll. Hogy a két rész között ne legyen olyan hirtelen az átmenet, ott alkalmaztam szűrőt, az előző rész aluláteresztő szűrővel elhalkul, majd a következő rész ugyanígy felhangosodik. Először gondolkodtam, alul- vagy felüláteresztő szűrővel csináljam-e az elhalkulást. Mivel a második rész elején a Eurogate nevű hangzás úgyis ilyen szűrővel indul, az aluláteresztőt választottam. Nem terveztem először még a második rész elejére is szűrőt tenni, de a simább átmenet érdekében ezt tettem, így nem csak a Eurogate, hanem az egész zene (dobok is) "szűrőn estek át". A Cool Edittel a szűrőzést eddig alig használtam.
Túl sok mindent nem tartok fontosnak írni a dal elkészüléséről, nincs benne különösebb. A futballra jellemző ritmus szól egyes részeken az elején és a végén dobként. Ez nem túl feltűnő, "elmosódik" a dallamok között, nehezebb észrevenni, mint elsőre gondolná az ember. A technós "tuctuc" ritmust sosem tudtam igazán hangsúlyossá tenni, most sem ment nagyon. Végül azt csináltam, hogy a lábdob és a Snare egyszerre szól, ennek nincs is rossz hangja.
Igazából eredetileg hosszabbat terveztem, a korábbi "focizenéim" (lásd a bejegyzés elején) dallamait is bele akartam volna tenni, de így is hosszú lett, kb. 5 perc.
A felhasznált hangszerek, hangzások:

A gitár Damp effektjének beállítása a motívum során:

A gitáron a Damp effektet sokat állítottam, mire végleges lett. Hogy ne mindig ugyanúgy szóljon, hol ráraktam kicsit, hol levettem belőle. Az eleje felé az a "nagy torony" egy direkte torzított gitáreffektes "rottyantás", ami az eredeti dalban nincs benne, így rockosabb látszatot lehet talán kelteni vele. Hallgatva, néha olyan érzésem volt, mintha amatőr gitáros játszana, aki néha nem találja el elég jól a húrok lefogását. Ezért is vacakoltam vele sokat. Sokkal érdekesebb, ha a hosszabb hangok nem egyformán csengenek le, és a rövidebb hangokra valami "rottyantásfélét" berakni. Ennek biztos van más elnevezése a szaknyelvben. Húrlefojtás, vagy valami hasonló. Egyébként tényleg nem tudom, valódi gitárokon fizikailag mivel idézik elő a Damp effektet. Valami talán lefogja a húrt kicsit vagy nagyon, hogy a lecsengés idejét szabályozzák?

Rockytec, avagy Punk-rocky acid techno-trance song, avagy Pleiades

Címet adni a szerzeménynek sokszor probléma. A "rockytec" nevet találtam ki ahhoz, hogy a készülő mű részeit elmentsem wav fájlokba, mert ugye a mentéshez valamit sürgősen ki kellett találni. Ez a fantáziadús név arra utal, hogy ebben a szerzeményben van egy kis rock és egy kis techno is. Már amennyire ezt sikerült összedobni egy éjszaka alatt. Május 2-án, fél napon át csak gondolkodtam, milyen címmel rakjam fel az egészet a Youtube-ra, és milyen képet keressek hozzá. Végül a Plejádok csillagkép mellett döntöttem. Pontosan nem emlékeztem, hogyan is néz ki ez a csillagkép, de ahogy eszembe jutott, hogy "Plejádok", azonnal eldöntöttem, hogy ez a kép lesz és kész. Jobb híján a szerzeménynek is ez lett a címe, amit nem bánok. A kissé trance techno-szerű dallam mindenképpen valami csillagképet juttatott az eszembe, viszont a rockos hangzás ezzel szemben állt, de azért nem lett rossz végül az elnevezés. A dallamosság miatt enyhe punk zene beütést érzek a szerzeményben, de sok benne az ismétlődés is (némi acid jelleg) és trance elemek is előfordulnak, ezért lett az egyik (másik?) címe, hogy Punk-rocky acid techno-trance song. Kicsit szokatlannak, különlegesnek tartom a többszólamúságot, ami ezekre a műfajokra talán nem jellemző, inkább komolyzenei hatást kelt enyhén. (Már persze az a kevés többszólamúság, ami időnként ismétlődik, tehát ez messze áll egy komolyzenei mű kidolgozottságától.)

A zene megírásának menete a következő volt:

Csütörtök délután eszembe jutott egy ősrégi szerzeményem, amit talán 1995 környékén rittyentettem össze az Enterprise 128-as számítógép Soundtracker programjával. Akkor nagyon megörültem, hogy egy 8 bites torzított gitár hangmintának lehet a hangmagasságát változtatni, és pár dob hangmintát mellé dobálva valami zúzós rockhoz hasonlót kreálni. Ez a "zúzós rock" természetesen azt jelenti, hogy ugyanaz ismétlődik nagyon sokáig, közben néha más is előfordul ez-az. (Egyszer majd felrakok minden hivatkozott szerzeményt a Youtube-ra és belinkelem ide, úgy mégis könnyebb követni, miről van szó.) Szóval ez a szerzeményem jutott eszembe, és gondoltam, az FL Studio FL Slayer pluginjával megpróbálom élethűbb hangzással feldolgozni. A szerzeményt el tudnám képzelni igazi elektromos gitáron, jó hangzással, de az FL Slayerben valahogy nem igazán találtam meg azt a hangzást, amit kerestem. (Ugyanígy voltam egyébként régebben pl. a pizza.sam és az outlaw.sam nevű hangmintákkal, nem igazán tudtam az FL Studióban megfelelően pótolni őket a lehetséges beállításokkal.) Amihez anno a Soundtrackerben egyetlen hangmintát használtam fel, azt most 3 gitárral oldottam meg: az egyik az FL Slayer alapbeállítása, és a Power Chords-ot választva kvintek szólnak. A második a Power Metal beállítás, melynek valahogy magasabb a hangszínezete, természetesen szintén Power Chords beállításokkal, tehát ugyanúgy kvintek szólnak két különböző beállítású torzított gitáron, az egyiken kissé balról, a másikon kissé jobbról. Ezen kívül lent a Dry helyett MST:Dub Delay-t állítottam be, ez nem tudom, micsoda, de jobb lett számomra a hang. A harmadik gitárnak a pontos beállításait már nem tudom, de a lényeg, hogy ott "none" volt a beállítás, tehát nincsenek akkordok, kvintek, csak egy szál hang egyszerre szólóban, ez középről szól.

Egyebet is átállítottam a gitárokon, így a Power Metal gitáron a Hold-Off-ot kikapcsoltam, hogy ne szóljon tovább, mint amennyit a kotta jelöl. A mély-közép-magas beállításokat is módosítottam, a magasból lejjebb vettem. A beállításokat elmentettem a két gitárra:

Alapbeállítású gitár kvint hangzatokkal:

Power Metal:

A Damp gombbal mindig átállítom, mennyi idő alatt csengjen le a hang. Ha a maximumra van állítva, az nagyon nem jó, sokkal valósághűbb, ha ehhez képest leveszek belőle.

Most először használtam az FL Slayerből basszusgitárt is. Elég nagy a választék, bár egyik sem az igazi szerintem. A Yamaha basszusgitárjai jobbak voltak, persze ott sok mindent nem lehetett rajtuk állítani, azaz jóformán semmit. Az FL Studio BooBass pluginjával elérhető basszusgitár hangzás talán jó lenne, de bizonyos frekvenciákon alig hallatszik (bár lehet, ez realisztikusabb, nem nagyon értek a basszusgitárokhoz - talán én akarok túl mély hangokat?), ezért számomra felejtős.

A midi fájl dátuma szerint április 28-án, 16:38-kor kezdtem a munkának, és a fájlt legutoljára április 29-én, 0:55-kor módosítottam, a legutolsó wav fájlt április 29-én 1:30-kor (éjjel) exportáltam az FL Studióból. Ekkortájt kezdtem olyan álmos lenni, hogy már ülve szinte elaludtam, így elmentem aludni. Mivel még hátra volt a mű vége, a gépet éjszakára bekapcsolva hagytam, hiszen az FL Studio próbaverziójával menteni nem tudok. Pénteken délelőtt egy tanuló jött angolozni, gondoltam, nem árt, ha alszom is előtte azért. Amikor elment, akkor fejeztem be a munkát. Április 29-én délelőtt 11:30 és 12:28 között exportáltam a maradék wav fájlokat, ezekben már csak az a harang szerű hang van (talán Tacobell), amihez aláfestésként szólnak a torzított gitárok, és a hypersaw, természetesen a Sytrus-ból. A szerzeményt nem folyamatosan írtam, hanem közben mást is csináltam, talán ezért is húzódott el ennyire.

A torzított gitár alapszólam megvolt már kb. 1995 óta az Enterprise-ról. Sokat variáltam a gitárok és a basszusgitár hangzásával, de úgy érzem, nem értem el azt vele, amit szerettem volna. A basszust nem volt nehéz hozzáírni az eredetihez, szinte ugyanazok a hangok szólnak benne, mint a gitáros főszólamban. Próbáltam ritmusgitár kíséretet hozzátenni a basszus alapból, de amikor a Damp-ot úgy állítom be, hogy nagyon rövid legyen a lecsengés, a hangmagasság is kissé megváltozik, és úgy hangzott az egész, mintha hamis lenne. Próbáltam Damp nélkül egyszerűen csak rövidebb hangokkal megoldani, de az se hangzott jól. A fejemben ott volt a hangzás, de nem tudtam megvalósítani, de talán nem is annyira fontos.

Ez a gitáros főszólam természetesen csak kíséret lett végül, még ha 1995-ban ezt főszólamnak is szántam volna. Gyakran bedobom a nagyon egyszerű módszert, hogy az alaphangot (ami általában a basszus hangja is) magas hangként is megszólaltatom, mintha ez egy szólam lenne, nagyon minimális változtatással, kiegészítéssel. Ha jó hangzást sikerül találni hozzá, egészen jó, bár önálló szólamnak nevezni túlzás. A Sytrus-ból a Celestial-t használtam fel erre, a zene egy részében ez is szól. Ami a gitárokon szól, azt is betettem még magasabb hangfekvésben is, végül a Bassline Square felhasználásával. Sokat kísérleteztem ezekkel is, mivel hangzik jól. De ez igazából semmi, gyakorlatilag semmit nem írtam ezzel hozzá az eredetihez, csak ugyanaz szól, csak kicsit magasabban. Utána kezdtem egy valódi szólamot összehozni, amit eredetileg szólógitárnak szántam volna, de végül többféleképpen megszólal (a fent említett Tacobell és Hypersaw), csak gitárként nem. Ennek a szólónak az első 20 hangját elsőre egyből eltaláltam és változatlan maradt, a motívum utolsó hangjával variáltam sokat, hogy mi legyen. Sokszor éreztem hamisnak az összképet, annak ellenére, hogy elvileg minden hang passzolt a basszushoz és a kvintekhez. A szóló második motívumával már sokat variáltam, mire belőttem úgy, hogy illeszkedjen is a kísérethez és önmagában is "értelmes" legyen. Kicsit meglep, hogy olyan spontán írtam be a szóló elejét és teljesen használható lett. Ilyenkor az ember igyekszik az adott basszushoz, hangnemhez illeszkedő hangokat találni, és variálni a hosszú és rövid hangokat (többnyire negyedeket, nyolcadokat, de jelen esetben nyújtott negyed is előfordult itt, ami nálam nem gyakori, itt most az 1995-ös "dallamhoz" igazodás "ihlette" ezt). A szóló elején vannak a hosszabb hangok, a motívum második felében rövid hangok egymás után, a motívum harmadik felében újra hosszabb hangok, utána megint rövidek. Amikor dallamot ír az ember, még nem tudja, mi lesz belőle, valahol a hosszabb, valahol a rövidebb hangokat csoportosítja talán, amiken később lehet még csiszolni.

 

A szóló eleje picit emlékeztet a Magyar Népmesék rajzfilmsorozat főcímzenéjére, mert ott is a hosszabb hangok vannak a motívum elején, utána jön több rövid. Elsőre azt mondanám, nagy hatással volt rám ez a főcímzene, de mivel ez nem tudatos, inkább úgy érzem, ösztönösen véletlenül pont hasonló lett kicsit az elrendezése.
A szólóban nekem az tetszik, hogy dallamos, és jól illik a trance dallamvilágába, jól hangzik a hypersaw-val megszólaltatva. Utólag betettem ezt a dallamot a zene elejére is indításnak, ott a Square purity hangzást használja. Sokat gondolkoztam azon is, hogyan kezdődjön maga az egész zene. Először arra gondoltam, csak a szólógitár szóljon a három gitár közül, melyekről fent írtam. Végül így oldottam meg. Attól tartok, túl halk lett az eleje, és túl hangos a dobolás, ami közben belép. Az Improvised bongos-t se nagyon használtam eddig dobnak, mindig valami tuc-tuc volt, de most ez egész jól illene az egészhez, zeneszerűvé varázsolja. A közepén és a végén a Tamal-t használtam fel dobnak, ehhez a végén már csak a hypersaw szól egy szál szólógitárral. A Tamal-ból ilyenkor mindig kiveszek minden mást, ami nem dob, bár néha a basszusa is jól felhasználható. Az alternatíva a Gasmatron, melyben enyhébb a dob. Sajnos nem találtam még az FL Studióban megfelelő dobokat rock zenéhez, de még a gitárok is hagynak némi kívánnivalót maguk után.

Itt most konkrétan szembesültem az FL Studio próbaverziójának hátrányával, hogy nem lehet menteni. Kéne folytatni a zenét, a szólót tovább kéne írni, másik szólót kéne írni, a szólóban is lehetne több szólam, esetleg tercpárhuzam. Kezdetnek ez talán nagyon jó, amit csináltam, de ez inkább csak az eleje lehetne egy nagyobb műnek. Tény, hogy nem lehet egy szerzeményt egy éjszaka és utána másnap 1 óra alatt írni meg készre. Kell szünetet hagyni, egy napot, vagy akár egy hetet, hónapokat, éveket, mikor mennyit, mire folytatja az ember. Az FL Studio próbaverziójával erre szűkösek a lehetőségek. De ha egymástól jobban elhatárolható részekből áll egy zene, akkor ezzel sincs gond, így megírható több részletben is. (Ha valóban ZENÉT akar írni az ember, akkor az itt kezdődne.) A szerzeményem, amiről most a bejegyzés szól, lényegében össze van csapva. Kéne sok szabadnap és ihlet, és kikapcsolás nélkül a számítógéppel sok mindent meg lehetne csinálni.

Április 30-án, amikor a fentieket írtam, nagyon elégedetlen voltam a szerzeményemmel. Zeneileg sok mindennel lehetne bővíteni (bár modern zenének megteszi), de nem is ezért. A hangzásokat gyérnek éreztem, ahogy az FL Studióból kimentett wav fájlokat visszahallgattam. Kb. 20-30 wav fájlt mentettem ki, melyeket ma (május 2.) raktam össze egyetlen zenévé. Ahogy összeraktam és közben hallgattam, egész jónak tűnt. Az április 30. és május 2. között eltelt idő alatt kiszállt a fejemből az egész hangzásvilág, és ahogy visszakerült, nem úgy hatott, mint 1-2 napja.
Fejhallgatóval más a hangzás, mint hangszóróval. Fejhallgatón hallgatva írom a zenéket, és később hallgatom meg hangszórón. Nehéz eldönteni, melyikhez igazítsam a különböző szólamok hangerejét, máshogy szól a basszus fejhallgatóval, mint hangszóróval, máshogy szól minden.

Azt a következtetést vonom még le, hogy főszólamnak torzított (mély) gitárhangot betenni FL Studióval nem szerencsés, mert eléggé érződik a mesterkélt hangzás. Ha más is szól közben, úgy elmegy.